|
|
105 év 105 mű
február 25. csütörtök
A MissionArt Galéria február 25-én, a Műgyűjtők Éjszakáján nyíló tárlata egy eddig még soha ki nem állított teljességben mutatja be a 105 éves korában elhunyt Lossonczy Tamás életművének papírmunkáit. A festményeket darabszámban jóval meghaladó, minőségével azokkal egyenrangú műtárgy együttes (rajzok, akvarellek, kollázsok) az életmű kiemelten fontos része. A kiállításon olyan ritkaságokat láthatnak és vásárolhatnak meg majd az érdeklődők, mint az 1940-es évek szürrealista korszakának akvarelljei, vagy a 60-as évek geometrikus időszakának kiemelkedő darabjai.
A tárlat valódi vizuális csemegéket kínál, melyek egyszerre nyújtanak szellemi táplálékot és érzéki örömöt. Sok kiállított mű által tapasztalható Lossonczy azon hihetetlen képessége, miszerint akár egészen kis méretű művekbe képes egy egészen más léptékű monumentalitást sűríteni. A tárlat anyaga gyűjteményük megalapítására vagy gyarapítására nyújt lehetőséget azok számára, akiknek nincsenek millióik olajfestmények vásárlására, de értékes, egyedi műveket szeretnének birtokolni.
A MissionArt Galéria által rendezett tárlaton átfogó képet kaphat az érdeklődő a Lossonczy egész munkásságát végigkövető papírmunkákról. A kiállításra 1945-től a művész haláláig, 2009-ig készített alkotásokból válogattak. (A II. világháborúban bombatalálat érte a festő műtermét, amelynek eredményeként a 40 éves Lossonczy összes műve a lángok martalékává vált. Ez az oka, hogy a válogatás „csupán” 1945-ig nyúlik vissza.) A két helyszínes tárlat egyben premier is, hiszen ez az első alkalom, hogy a mester egész életművét feldolgozó kiállítást rendeznek kizárólag a papírmunkáiból.
A művész nagy munkabírással, hosszú évtizedeken át, nap mint nap asztalhoz ült, hogy vizuális fantáziájának gáttalanul feltörő képeit papírra rögzítse. Alkotásaiban a teremtő erő folyamatos működése, a színek és formák ezernyi változatban történő újjászületése a művészet kifogyhatatlan energiája nyilvánul meg. Lossonczy rajzai, akvarell-képei ráadásul nem a megszokott műtermi ötleteket, vázlatokat, a futó gondolatok rögzítését jelentik, létük ennél sokkal önállóbb, teljesebb. A kisebb-nagyobb méretű munkák mindig képi igénnyel készültek, komplett, befejezett kompozíciók, amelyek általában egy-egy különböző hosszúságú sorozat részei.
A rajzokból, akvarellekből csak ritkán készültek olajképek, e szempontból kivételesnek számít az úgynevezett képvázlat, amely közvetlen és direkt előképe a megvalósuló nagyméretű festménynek. Ezek egyike az az 1970-ből származó krétarajz, amely ajándékként kerül majd ahhoz a műgyűjtőhöz, aki megvásárolja a kiállítás fő darabját, e krétarajz alapján készült hatalmas olajképet. A Külső és belső erők küzdelme (1962-64) című, az életmű egyik legjelentősebb, gigantikus, 300x150 cm méretű, két darabból álló festménye a Lossonczy főművek egyike, a 20. századi magyar festészet kiemelkedő remeke.
A kiállításon sorsjegy vásárolható, amellyel esélyt kaphat mindenki egy ott bemutatott, 200.000.- Ft értékű műalkotás megnyerésére. A befolyt összegből egy évente átadandó díj alapításával, a Képzőművészeti Egyetem Grafikai tanszékén tanuló művésznövendéket támogat a művész özvegye, Pál Éda.
A kiállítás megtekinthető: 2010. február 25. - március 20. A kiállítás helyszíne: MissionArt Galéria, Budapest, V. ker. Falk Miksa u. 17 és 30.
|
|