|
|
|
Profán, Vágott, Mitológiák és Egyebek augusztus 31. kedd
Szeptember 10.-én 18 órakor nyílik Szántó Dezső képzőművész kiállítása az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A miskolci születésű művész mesterei a Képzőművészeti Főiskolán Raszler Károly, Rozanits Tibor és Iván Szilárd voltak. Tanulmányai alatt Kondor Béla Emlékérmet kapott. 80-as évek közepén visszatért Miskolcra, ahol aktívan részt vett a város grafikai telepének és alkotóházának szervezésében. A Szinnyei Merse Pál Alkotóközösség művészeti igazgatója.
|
|
Tárlat a Krakkói Grafikai Triennálé anyagából augusztus 30. hétfő
Az Európai Unió által létrehozott 2007-2013 kulturális program keretén belül létrejött Nemzetközi Grafikai Hálózat Krakkó - Oldenburg - Bécs 2009-2011 program kiállítása látható szeptember 12-ig a Regionális Összművészeti Központban, Szegeden. A tárlat Európa egyik legjelentősebb grafikai seregszemléjéből, a Krakkói Triennálé anyagából válogat.
|
|
Zsili Retrospektív augusztus 30. hétfő
30 évesen retrospektív kiállítást tartani merész ötletnek tűnhet, azonban Babos Bertalan zsili esetében ez egyáltalán nem lehet meglepő. Sokoldalú és igen termékeny alkotó: fest, könyvet és arculatot tervez, fotózik, szobrot épít, videót készít ... , mondhatni egy polihisztor a maga nemében.
|
|
Előzetes - EGYÜTTÁLLÁS Dunaújvárosban augusztus 30. hétfő
A hagyományokhoz híven idén ismét megrendezésre kerül a Kortárs Művészeti Intézetben a kétévente esedékes Dunaújvároshoz kötődő képző- és iparművészek tárlata. A kiállításra azok a profi művészek kerültek meghívásra, akik tagjai valamely országos szakmai szervezetnek, Újpart Egyesület tagok, illetve nappali tagozatos hallgatói valamelyik képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemnek.
|
|
Gross Arnold kiállítása Pécsett augusztus 5. csütörtök
Szeptember 22-ig látható Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában Gross Arnold grafikus kiállítása a Jókai téren lévő Café Zacc KultúrTerasz Galériában. A 81 éves művész mesevilágának 160 darabja mellett tanárai és néhány jelentős pályatársának grafikái is helyet kapnak.
|
|
Illés Barna: A moszkva július 14. szerda
"A moszkva", így kisbetűvel a címe Illés Barna fekte-fehér, a Moszkva teret ábrázoló, lightboxokon prezentált fotósorozatának. A NextArt Galériában bemutatott képek csupán ábrázolásai a dokumentarista fotográfiának. Illés Barna képzőművészeti kiállítása a tradicionális fotográfia formanyelvén, az egyetlen autentikus fotográfiai műfajt megidézve pszeudo-dokumentumokkal kíván hatni a nézőre.
|
|
Egy modern klasszicista - báró Hatvany Ferenc július 13. kedd
Báró Hatvany Ferenc (1881-1958) műgyűjtő és festőművész kiállítása október 1-ig látható Hatvanban a Hatvany Lajos Múzeumban. A festő testvéréről elnevezett, idén 40 éves múzeum évfordulója alkalmából rendezett kiállítás lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók átfogó képet kapjanak a két világháború között rendszeresen kiállító, a kritikusok által számon tartott művész pályájáról.
|
|
Kupcsik Adrián: Jó / Good július 13. kedd
Kupcsik Adrián festményei alapvetően a realizmus fogalomkörében értelmezhetők, de bizonyos tradicionális szabályok elvetésével, és új, alternatív lehetőségek kidolgozásával. Képein az ábrázolt tárgyak például nem követik a centrális perspektíva szabályait, munkáinak szembetűnő jellegzetessége mégis a térélmény.
|
|
ÖRÖK JELEN a belső-ázsiai nomád művészetben július 12. hétfő
A nomád művész a tradíció folytatásával, az ősi motívumok alkalmazásával múlandó anyagokkal az örökkévalóságnak alkot, és az időn úgy kerekedik felül, hogy a tradíció megőrzésével és továbbadásával megszűnik létezni múlt és jövő, és csak az örök jelen marad. A Bartók 32 Galéria kiállításához olyan belső-ázsiai nomád (elsősorban mongol és kazak) tárgyakat válogattak össze, amelyek tükrözik ezt a szemléletet.
|
|
Budapesti fraktálfestmények július 12. hétfő
A Budapesti fraktálfestmények című kiállítás neve lehetett volna rövidebb is, mondjuk "Budapesti fraktálok", de akkor az nem is lehetne Selmeczi Zsuzsanna kiállítása. Bár minden képe fotón alapszik, de minden képe egyben festmény is. Mondhatni fotófeldolgozás, vagy variáció az adott témára, kézzel, szoftverrel és játék a kiválasztott papírral, amire a nyomat készült. A téma, a geometriai alakzatok és az anyag, amin a kép megjelenik, együttesen teszik igazán festménnyé és műalkotássá a digitális képet.
|
|
|
|
Pályázat - KOROLTÓ július 8. csütörtök
A "Koroltó" országos és regionális fotópályázat és kiállítás-sorozat célja, hogy bebizonyítsa, az ötödik, hatodik X-en túl is lehet aktívan, érdekesen és önkiteljesítő módon élni. A médiában és a közvélemény szemében Magyarországon ez az életszakasz ugyanis gyakran negatív színben, mint az emberi élet hanyatló, szociálisan kiszolgáltatott periódusa jelenik meg.
|
|
Ír-Magyar Napok Győrben július 7. szerda
2010. július 8-10. között rendezik Győrben az Ír-Magyar Napokat. A fesztivál a város egyik legfontosabb szakrális emlékére, az Írországból érkező Könnyező Szűzanya kegykép tiszteletére épül, de fontos szerepet kap a világhírű ír zene és tánc is. A látogatók kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és az Ír Nemzeti Könyvtár anyagaiból készült kiállítás is színesíti a fesztivált.
|
|
Üvegszobrok, bronz alakok a Társalgóban június 30. szerda
A Társalgó Galéria reprezentatív kiállító helyiségeiben nyílt meg Paulikovics Pál üvegszobrász és Paulikovics Iván szobrászművész közös kiállítása. Paulikovics Pál üvegszobrai a szárnyaló képzelet és az anyag adta lehetőségek remekei, fia művészetét a bravúros szakmai tudás, a humor, és az elegancia jellemzi. A tárlat július 15-ig tekinthető meg.
|
|
Előzetes - Fekete sarjak június 27. vasárnap
Fekete Sarjak címmel nyílik meg a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány legújabb kiállítása. A Rokonok kiállítás-sorozat keretében a Fekete család képzőművészeinek munkáit tekinthetjük meg július 5-től.
|
|
450 ezren a Múzeumok Éjszakáján június 24. csütörtök
Az immár nyolcadik Múzeumok Éjszakáján, június 19-én országszerte több száz programmal és kiállítással várták a közönséget az intézmények. Budapesten 84, vidéken pedig 191 helyszínt kereshettek fel az érdeklődők. Idén a budapesti múzeumok 263.743, míg a vidéki múzeumok 180.771 látogatót vonzottak programjaikkal.
|
|
Pályázat - Amerikai műterem program június 13. vasárnap
Az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda pályázatot hirdet műterem-programban való részvételre a New York-i International Studio & Curatorial Program (ISCP)-ban.
|
|
Múzeumok Éjszakája idén is! június 8. kedd
Idén is több száz izgalmas programmal és kiállítással várják a közönséget az immár nyolcadik Múzeumok Éjszakáján június 19-én országszerte. Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehet ilyenkor megtekinteni az aktuális nagy kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos aktív program is várja az érdeklődőket késő délutántól akár hajnalig.
|
|
KOZMOSZKERT június 8. kedd
Németh Ágnes képzőművész kiállításán szereplő napóra szobrai - fűzfából készült fonott szobrok és fémhuzal szobrok - az idővel kapcsolatos fogalmakra épülnek, tartalmilag, színben, anyagban kapcsolódnak az állatövi jegyek ősi jelentéstartalmaihoz, s egyben jelzik a napórai idő egész óráit is. A tárlat a Budapest Kiállítóteremben, július 11-ig tekinthető meg.
|
|
Kovásznai György életmű-kiállítása június 8. kedd
A Magyar Nemzeti Galéria és a Kovásznai Kutatóműhely közös kiállításán Kovásznai György (1934-1983) alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A művész életműve a hidegháborús Európa kiemelkedő, a posztmodern művészetet előkészítő magyar teljesítménye, most kerül először átfogó bemutatásra. A kiállítás a Kovásznai Kutatóműhely nagyívű programjának része, melynek keretében megjelent a Kovásznai-életművet bemutató 336 oldalas, 4 DVD és 1 CD melléklettel ellátott nagymonográfia (magyar, angol verzióban), amelynek szerzője egyben a kiállítás kurátora, Iványi-Bitter Brigitta.
|
|
Művészek, ugyanarról másképp június 8. kedd
2010. június 9-én 17 órakor a "Művészek, ugyanarról másképp" sorozat keretében Szabó Győző, színművész tart különleges tárlatvezetést a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakirány diplomakiállításán Felsmann Tamással az egyetem Barcsay termében. 2010. június 10-én 17 órakor az pedig az érdeklődők Tóth Krisztina íróval és Farkas Ádámmal találkozhatnak az epreskerti szobrász végzősök tárlatán.
|
|
|