regisztracio
 

 

 
 



 
szeptember

 

Múzeumok Éjszakája idén is!
június 8. kedd

Idén is több száz izgalmas programmal és kiállítással várják a közönséget az immár nyolcadik Múzeumok Éjszakáján június 19-én országszerte. Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehet ilyenkor megtekinteni az aktuális nagy kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos aktív program is várja az érdeklődőket késő délutántól akár hajnalig.


KOZMOSZKERT
június 8. kedd

Németh Ágnes képzőművész kiállításán szereplő napóra szobrai - fűzfából készült fonott szobrok és fémhuzal szobrok - az idővel kapcsolatos fogalmakra épülnek, tartalmilag, színben, anyagban kapcsolódnak az állatövi jegyek ősi jelentéstartalmaihoz, s egyben jelzik a napórai idő egész óráit is. A tárlat a Budapest Kiállítóteremben, július 11-ig tekinthető meg.


Kovásznai György életmű-kiállítása
június 8. kedd

A Magyar Nemzeti Galéria és a Kovásznai Kutatóműhely közös kiállításán Kovásznai György (1934-1983) alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A művész életműve a hidegháborús Európa kiemelkedő, a posztmodern művészetet előkészítő magyar teljesítménye, most kerül először átfogó bemutatásra. A kiállítás a Kovásznai Kutatóműhely nagyívű programjának része, melynek keretében megjelent a Kovásznai-életművet bemutató 336 oldalas, 4 DVD és 1 CD melléklettel ellátott nagymonográfia (magyar, angol verzióban), amelynek szerzője egyben a kiállítás kurátora, Iványi-Bitter Brigitta.


Művészek, ugyanarról másképp
június 8. kedd

2010. június 9-én 17 órakor a "Művészek, ugyanarról másképp" sorozat keretében Szabó Győző, színművész tart különleges tárlatvezetést a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakirány diplomakiállításán Felsmann Tamással az egyetem Barcsay termében. 2010. június 10-én 17 órakor az pedig az érdeklődők Tóth Krisztina íróval és Farkas Ádámmal találkozhatnak az epreskerti szobrász végzősök tárlatán.


KONKRÉT FOTÓ, FOTOGRAM
június 4. péntek

A hazánkban a nagyközönség előtt kevésbé ismert fotogram legjelesebb képviselőinek alkotásait mutatja be a Vasarely Múzeum szeptember 26-áig látható kiállítása. A fotóművészet és a képzőművészet határán mozgó fotogram a szabadság, a kreativitás és a kísérletezés világába kalauzolja a látogatót, aki csaknem 40 művész 80 alkotását tekintheti meg az óbudai Zichy Múzeumban.


Kortárs magángyűjtemények XV.
június 4. péntek

A Godot Galéria 2001 óta rendez olyan kiállításokat, ahol nevesebb magángyűjtemények kortárs művészeti anyagából válogatnak egy-egy tematika szerint. A mostani tárlat anyagát egy fiatal, ambiciózus gyűjtő, Sáránszki Péter gyűjteményéből állították össze. A kollekció pár éves múltja ellenére több generációt ölel át és több irányban is megmutatkozik. A gyűjtés hivatásának része, ezért választásai is egyéni kvalitásérzéket mutatnak.


Előzetes - ARTJÁRÓ Összművészeti Fesztivál
június 4. péntek

1902. június 29-én, Péter Pál napján nyitotta meg kapuit a Szolnoki Művésztelep. Több, mint egy évszázados, eseményekben és alkotómunkában gazdag történetére emlékeznek a hagyományos ARTjáró Összművészeti Fesztiválon 2010. június 25. és 26. között a Szolnoki Művésztelepen.


Kortárs kontextus 01. - Városszövet és térlíra
június 4. péntek

Két, a magyar kortárs képzőművészetben meghatározó jelentőségű alkotó közös kiállítása nyílik a Tat Galéria májusi képzőművészeti programjában. Az 1997-ben a XLVII. Velencei Biennálén El-Hassan Rózával és Herskó Judittal közösen kiállító Köves Éva festményei és a hazai szobrászat szenzibilis alkotójának, Zsemlye Ildikónak installációi és szobrai kezdenek párbeszédet a galéria kiállítóterében.


Idő-Gravitáció 1.0
június 3. csütörtök

Tesch Katalin, médiaművész a különféle művészeti technikákat, a mozgóképet és az installációkat használva nyújt a minket körülvevő valóság észlelésére alternatívát. A Spiritusz Galériában június 8-ig látható kiállítása video installáció egy projektorra, egy plafonra és tetszőleges számú, megdöntött / elfektetett (?) befogadóra.)


Kudász Gábor Arion: Bonsai Land
június 3. csütörtök

Az 1999-ben útjára indított, European Eyes on Japan / Japan Today fotográfiai projekt jeles fotóművészeket juttatott el Európa számos országából Japánba, hogy munkáikon keresztül felfedezzék a jelenkori Japánt. A projekt tizenkettedik évében, idén tavasszal egy török, egy német és egy magyar fotográfus látogatott el a Honshu sziget nyugati felén elterülő Tottori tartományba. A Pécsett látható szabadtéri tárlat a meghívott fotográfusok egyikének, Kudász Gábor Arionnak a munkáit mutatja be.

 

Mesterek nyomában... egy új világ kapujában
június 2. szerda

Könnyű Attila Jánost a meditációs élmények és üzenetek fordították az absztrakt expresszionizmus felé. Meditációi során megtapasztalt képi világot, a folyamatosan pulzáló, mozgó és vibráló érző és szerető "ismeretlen" érzelmi és szellemi állapotait, kimerevített, statikus állapotaiban jeleníti meg.


India a Sterling Galériában
május 22. szombat

A Budapest "Kultuccá-jává" alakult Ráday utcában, 12. alkalommal kerül megrendezésre a Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiválja. A fesztivál vendége India. A STERLING Ékszergaléria India ingerlő, gazdag világából inspirálódott ékszereket, tárgyakat állít ki. A tárlat megnyitóján, május 22-én, 19 órától Somi Panni és a Sivasakti Kalánanda Táncszínház koreográfiáiból vetítenek ízelítőt.


Előzetes - Depero a futurista
május 19. szerda

A Magyar Nemzeti Galéria 2010. június elejétől augusztus végéig mutatja be az olasz futurista Fortunato Depero (1892-1960) festő, grafikus, tervező designer életmű kiállítását. A művész munkásságát bemutató olasz anyag mellett egy közel hatvan alkotásból álló magyar válogatás is látható lesz A futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben címmel.


Az év tárlata Győrben: Rippl-Rónai gyűjteményes kiállítás
május 19. szerda

Rippl-Rónai József festőművész 1861-1927 egyik fő alkotásának, a "Maszkos csendélet" századik születésnapjának alkalmából született a gyűjteményes kiállítás. A tárlat a művész munkásságának számos jelentős darabját mutatja be. A tárlathoz gazdag közművelődési programajánlat kapcsolódik borkultúra estekkel, kreatív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, családi múzeumi délutánnal.


Azonosság, hasonlóság, különbözőség
május 19. szerda

Hegedűs 2 László, a kortárs művészet kivételesen összetett és meghatározóan egyéni alkotója 60 éves. Jubileumi kiállítása Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban látható május 22-től augusztus 29-ig. A művész tevékenysége kezdettől átfogja a vizuális műfajokat. Műveiben a képzőművészet, fotó, film, videó természetes módon kapcsolódnak egymáshoz.


India a Sterling Galériában
május 19. szerda

A Budapest "Kultuccá-jává" alakult Ráday utcában, 12. alkalommal kerül megrendezésre a Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiválja. A fesztivál vendége India. A STERLING Ékszergaléria India ingerlő, gazdag világából inspirálódott ékszereket, tárgyakat állít ki. A tárlat megnyitóján, május 22-én, 19 órától Somi Panni és a Sivasakti Kalánanda Táncszínház koreográfiáiból vetítenek ízelítőt.


Diploma kiállítások az Képzőművészeti Egyetemen
május 18. kedd

2010. május 18. és június 17. között kerül megrendezésre a Magyar Képzőművészeti Egyetem több mint hatvan végzős hallgatójának diploma kiállítása a Barcsay teremben és az Aulában. A több mint húsz éve elkezdett hagyomány az egyetem életében az egyik legfontosabb kiállítás-sorozatnak számít. A kiállítás időtartama alatt, heti váltásban mutatkoznak be az intézmény szakjai. Minden hét közepén nyilvános diplomavédésre kerül sor.


Tenk László tűnődése Kogartéknál
május 14. péntek

Tenk László festészete évtizedek óta a természeti táj és az épített környezet szimbolikus kapcsolatát kutatja. Képei dinamikáját a plasztikusan vastag és az áttetszően vékony festékrétegek váltakozó feszültsége adja, ennek eredményeként jön létre festményeinek keserédes, melankolikus hangulata, olykor drámai atmoszférája. A KOGART Galéria kiállítása az elmúlt években készült Tenk művekből válogat.


Alfons Mucha, a grafika mestere a Pécsi Galériában
május 14. péntek

A szecesszió egyik legjelentősebb és legérdekesebb művésze, a festő, grafikus, díszlettervező, iparművész Alfons Mucha (1860-1939) munkásságát mutatja be a Chrudimi Regionális Múzeummal, a brnói Moravska Galerievel, az Ivančicei Múzeummal, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárával és MUDr. Zdeněk Třímal magángyűjtővel együttműködve a Pécsi Galéria a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.


Kárpáti Tamás szubjektgyűjteménye Bécsben
május 13. csütörtök

Május 12-én "HungarIKONOK" címmel rendhagyó kiállítás nyílt a bécsi Collegium Hungaricum galériájában. A neves kortárs magyar művészek munkáit felölelő kollekció különlegessége abban rejlik, hogy minden egyes objektbe egy híres ember személyes tárgyát applikálta bele alkotója. Ezek között megtaláljuk például John Lennon nyakkendőjét, a Nobel-díjas Kertész Imre Borsalino-kalapját, Jiří Menzel filmrendező pólóját vagy Papp Laci boxkesztyűjét. Természetesen minden tárgy eredeti!